A büntetés-végrehajtási szervezet reintegrációs módszereinek egyik bevált eleme a jóvátételi munka, melynek során a bűnelkövetők – nem közvetlenül a sértett, hanem – a társadalom egy része vagy egésze számára olyan építő jellegű munkát végeznek önként és díjmentesen, amivel elkövetett tetteiket megbánják, a társadalomra tett negatív hatásukat részben jóváteszik. Márianosztrai fogvatartottak augusztusban a nagymarosi általános iskolában munkálkodtak. Nagymaros Város Önkormányzata és a Márianosztrai Fegyház és Börtön már több alkalommal is sikeresen együttműködött a település lakóinak jólléte és a fogvatartottak fejlesztése terén. Nemrég a Duna partján húzódó mobilgát lebontásánál segédkeztek fogvatartottak, most pedig az iskolát festették ki a tanév kezdetéhez közeledve. A fogvatartottak fejlesztéséhez, önbecsülésük kialakításához szükséges, hogy hasznos, elismert munkát végezhessenek. Mi lehet hasznosabb a jövő nemzedékének segítésénél? A biztonsági szempontokat is figyelembe vevő kiválasztási eljárás során olyan fogvatartottak kerültek előtérbe, akik már munkavégzésükkel, együttműködési készségükkel és magatartásukkal már bizonyítottak a falak mögött. Emellett szigorú biztonsági szabályokat is figyelembe véve elektronikus távfelügyeleti eszközzel („lábpereccel”) is rendelkeztek. A munka közel egy hétig tartott, és olyan jól ment, hogy a vállalt feladaton túl még egy helyiség festésére is volt energia, lelkesedés és idő. A munkát végzők közül többeknek is van iskoláskorú gyermeke, így a feladat komoly érzelmi értékkel is bírt.
Forrás: https://bv.gov.hu/hu/intezetek/marianosztra/hirek/6825